Utolsó évfolyamos hallgatók ERASMUS ösztöndíjra jelölése
ill. ösztöndíj időtartam hosszabbítása
A Szegedi Tudományegyetem végzős hallgatóinak második szemeszterre történő ERASMUS ösztöndíjra jelölése ill. ösztöndíj hosszabbításának engedélyezése a második szemeszterre teljes egészében kari állásfoglalástól függ.
A Kar pozitív döntése esetén a pályázatok benyújtásával együtt írásos nyilatkozatot kell a Karnak/tanszéknek benyújtani arra vonatkozóan, hogy az ösztöndíjra jelölt hallgató szerződéses kötelezettségeinek elmulasztása esetén a Kar él a szankcionálás rendelkezésére álló eszközeivel, pld. nem bocsátja záróvizsgára a hallgatót addig, amíg tanulmányi, beszámolási (mely egyidejűleg pénzügyi elszámolási) kötelezettségeinek nem tesz eleget.
A fentieket az indokolja, hogy már előfordult és a jövőben is fennáll annak a lehetősége, hogy a második félévre jelölt végzős ösztöndíjas hallgatók sem záróvizsgájuk előtt, sem azután nem tesznek eleget kötelezettségeiknek, amivel az intézményi ERASMUS program jelenlegi és jövőbeni megvalósítását és az SZTE presztízsét, támogatását veszélyeztetik. A TEMPUS Közalapítvány és a Szegedi Tudományegyetem közötti szerződés teremt jogalapot arra, hogy ezt a helyzetet a fentiekben vázolt intézkedésekkel elkerüljük:
„A Szegedi Tudományegyetem és a TEMPUS Közalapítvány között létrejött „Támogatási Szerződés” mellékletét képező Útmutató 2.1. pontja rögzíti:„Az ERASMUS pályázatot megvalósító felsőoktatási intézmény minden tőle elvárható lépést megtesz annak érdekében, hogy biztosítsa a pályázat biztonságos és hatékony megvalósítását,..”
valamint a Ftv. §60§ (6) bekezdése rögzíti, hogy
„(6) A felsőoktatási intézmény tanulmányi és vizsgaszabályzata határozza meg a záróvizsgára jelentkezés módját, a záróvizsga megszervezésének és lebonyolításának rendjét, eredményének kiszámítási módját. Nem bocsátható záróvizsgára az a hallgató, aki a felsőoktatási intézménnyel szemben fennálló fizetési kötelezettségének nem tett eleget”.
Javasoljuk, hogy ezekben az esetekben a kari nyilatkozat alapja egy hallgatói nyilatkozat legyen.
(lehetséges minta letölthető innen )
|