Ezen az oldalon az ERASMUS programban résztvett hallgatóink részben visszaemlékező, részben kedvcsináló munkáit mutatjuk be.
Kolozsvári Noémi: Bergen, Norvégia, 2009/2010. I. félév
Tóth Jonatán (2009/2010. tanév 1-2. félév, I BOLOGNA01)
Nehéz lenne néhány mondatban összefoglalni, miként bukkant fel, majd fonódott össze mindennapjaimmal a zene. 1990. május 18-án születtem Szegeden. Háromgyermekes család legifjabb sarjaként a muzsika bűvöletében cseperedtem, és felnőtteket meghazudtoló elszántsággal akartam énekelni.
Mondhatni, szívesebben kommunikáltam volna a környezetemmel dalokat dudorászva, mintsem szavakkal, bár lehet, hogy ezt csak az elmúlt néhány év tapasztalatai mondatják velem. A zeneóvoda után a makói Bartók Béla Zeneművészeti Általános Iskolába, majd a Tömörkény István Gimnázium ének tagozatára jártam.
Az éneklésből sosem volt elég, a feszített tempójú kóruspróbákról következő utam általában a Karolina Művészeti Iskolába vezetett, ahol Kerényi Tiborné (Ida néni) irányítása alatt sajátítottam el a klasszikus hangképzés technikai, majd művészi alapjait.
Itt megszerzett tudásom pallérozásában immáron három éve a kiváló és méltán híres operaénekes, Andrejcsik István nyújt segítséget.
Ő ébresztett rá arra, hogy az énekművészet igen összetett és kemény műfaj, amely tökéletes ének- és beszédtechnikát követel, illetve határozott, rutinos színpadi kiállást, hiszen a jó énekes nemcsak a hangjával, hanem egész testével dolgozik. Nemcsak énekel, hanem elemez, átél és üzen minden egyes kiénekelt hanggal.
Kitárja szívét és lelkét, lemeztelenítve önmagát.
A zene ereje és szeretete a lényéből kell fakadjon. Ilyen művészt azonban nehéz találni.
Számomra Andrea Bocelli ez a példakép. Példakép tehetségében, művészi kvalitásában, kitartásában, a zene iránt tanúsított tiszteletében.
Az Il Divo együttes mellett még ő képviseli azt a stílust, amelyet én is egyre inkább a magaménak érzek, amely valahol ott lebeg a komoly- és a könnyűzene határmezsgyéjén. Bízom benne, hogy eziránt majd a saját korosztályom is egyre fogékonyabb lesz.
Sem a magánéletben, sem a színpadon nem vagyok a szavak embere, szónokolni sem szeretek.
Mindig olyan művet választok, amihez személyes kötődésem van, ami megmozgat bennem valamit, ami harmonizál lírai alkatommal és hangszínemmel.
Számomra a zene az a portál, amelyen kifejezhetem a gondolataimat, a kételyeimet, az érzelmeimet, azt, aki és ami vagyok. Hiszen minden előadott dal egy újabb lehetőség a zene erejébe vetett hitnek és az éneklés szeretetének kifejezésére.
