A projekt

Kutatócsoportunk 2015-ben alakult a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának és Neveléstudományi Intézetének zenepedagógiai és neveléstudományi kutatásokat folytató oktatóiból és doktoranduszaiból. Célunk az, hogy a képesség- és motivációkutatások terén, azokat összehangolva, olyan vizsgálatokat folytassunk, amelyek hozzájárulnak a zeneoktatás hatékonyságának, elfogadottságának, élményszerűségének növeléséhez. Együttműködésünk mindemellett lehetővé teszi, hogy az alap- és középfokú zenei oktatás, illetve a zenetanárképzés színtereit is felöleljük. Fontosnak tartjuk, hogy olyan módszereket dolgozzunk ki, amelyek kiaknázzák a 21. századi technológia nyújtotta lehetőségeket, ugyanakkor élményszerű zenei tevékenységeket jelentsenek az ének-zenei és zenei oktatásban, nevelésben.
Korábbi vizsgálataink az iskolai ének-zene oktatás következő neuralgikus pontjaira mutatnak rá:
1. általános motiválatlanság
2. jellemző a zenei képességekkel összefüggő negatív énkép és a fejlődés lehetőségével kapcsolatos negatív attitűd
3. korai, rendszeres zenei nevelés hiánya
4. a zenei fejlesztés személyiségre gyakorolt pozitív hatásainak kiaknázatlansága
5. a kottaolvasás elégtelen elsajátítottsága, alapkutatások, módszertani megújítás szükségszerűsége
6. az oktatást segítő IKT-eszközök lehetőségeinek nem megfelelő kihasználása, ezekkel kapcsolatos tájékozatlanság.
Kutatómunkánkkal az ezeken a területeken való előrelépést szeretnénk elősegíteni.