Regionális tudásközpontként, a tudomány és a művészetek közös otthonaként fogja föl a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Akadémiai Bizottságát Dékány Imre, aki alelnökként 2002 óta vesz részt annak a szervezetnek a munkájában, amelynek 2008 óta elnöke. Vallja – úgy is mint korábban a JATE és a Szegedi Tudományegyetem rektorhelyettese –, hogy az univerzitás és a SZAB tudományos élete összefonódik.
– Negyven éve oktatja a kémiát, az alaptudományt összekapcsolja az alkalmazott kutatással Dékány Imre. De az akadémikust ki tanította kémiára?
– Gyerekkoromban minden olyan gépezet érdekelt, amelyet szét lehetett szerelni, ezért gépészmérnöknek készültem. Aztán a szegedi Radnóti-gimnáziumban a kémia- és a fizikatanárom elmagyarázta, hogy a mérnöki tudomány a tudás hasznosítása, de vannak a tudománynak mélyebb régiói, így például az anyag jobb megismerése. A Radnóti-gimnáziumban olyan tanáregyéniségekhez lehetett szerencsém, mint például dr. Ésik Zoltán, Gremsperger Katalin, dr. Arató Ádám, dr. Bánfalvi József volt az igazgató és dr. Für István volt az osztályfőnököm – csupa ismert név. A gimnáziumban tudtunk arról és számon tartottuk, hogy az egyetlen magyarországi Nobel-díjas, Szent-Györgyi Albert a szegedi egyetemen oktatott. Nagy tekintélye volt az egyetemi intézeteknek, különösen a természettudományok és az orvostudományok terén. Ugyanakkor a városban nem volt köztudott – és én is csak egyetemistaként szembesültem azzal –, hogy neves tudósok oktatják a kémiát. Például Beck Mihály, Bartók Mihály, Csányi László, Márta Ferenc, Solymosi Frigyes, Szabó Zoltán és Szántó Ferenc. A szerves kémia és az orvosi vegytan területén Szent-Györgyi Albert után Bruckner Győző vagy Fodor Gábor nemzetközi hírű szerveskémia-iskolát hagyott hátra. A Kolozsvárról származó tudós matematikusok Bolyai Intézete szintén világhírű volt. Az egyetemen dolgozó akadémikusok a tanárok és a diákok előtt is tiszteletnek örvendtek.
– Anyagtudománnyal csak azt követően foglalkozott, hogy húsz-huszonöt évig a kolloidkémia területén mozgott. Mi a szép a nanotechnológiában?
– A kolloidrendszerektől rövid út vezet a nanokémiához, mivel közel azonos méretűek a vizsgált objektumok. A nanoszerkezetű anyagok előállításakor az anyag új tulajdonságait kell kihasználni. Hihetetlen szakmai élmény: ha ugyanannak a kémiai összetételű anyagnak a méretét megváltoztatom, akkor más lesz a fizikai tulajdonsága, például más lesz a színe, a sűrűsége vagy elektromos tulajdonsága. Néhány nanométernél, vagyis a milliméter milliomod részénél az anyag meglepő, váratlan új tulajdonságot mutat. De hogy milyet, azt előre nem tudhatjuk, csak ha az adott anyagot „földaraboltuk”, vagy az atomokból és a molekulákból felépítettük néhány nanométernyire.
– Hétéves rektorhelyettesi munkájának mi a legfontosabb tanulsága?
– A Szegedi Tudományegyetem jelenlegi működési szabályzata szerint az adott kar vagy tanszékvezető szándékától és belátásától függ, hogy teljesíti vagy nem azt, amit a rektor helyetteseként kértem: például az egyetemi tudományos kutatási koncepció kialakításához adatok gyűjtését. Ezért például a nemzetközi kapcsolatokért felelős rektorhelyettesként nem sikerült elérnem, hogy elkészüljön a szegedi egyetem oktatási tematikájának angol nyelvű változata, ami elengedhetetlen a nemzetközi reputációnkhoz. Pedig mindenkinek csak fél-egy oldalt kellene írnia angol nyelven a saját oktatási tematikájáról. Az ősi alma mater, a Kolozsvári Egyetem ma 1600 oldalas kötetbe foglalva terjeszti Európában a teljes oktatási tematikáját angol nyelven, pedig Románia később lett az Európai Unió tagja. De az is fontos tanulság, hogy az integráció elsősorban az egészségügyi vonalon, a klinikumban valósult meg. A többi karon az átszervezési szándék megvan, de van ellenállás is. A kémia területén egy professzor kollegámmal létrehoztuk a fizikai kémiai és anyagtudományi tanszéket, ami azt jelentette, hogy a korábbi hat tanszék helyett most négy létezik. De az átszervezés nagy ellenállásba ütközött, és csak rektori megbízással, a kar akkori dékánjának pozitív támogatásával lehettem tanszékvezető. A szűkös anyagi források idejét éljük most is, de mindenki hallgat, ha neki kellene az első lépéseket megtennie.
– Professzorként, akadémikusként váltott: a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karáról átkerült az Általános Orvostudományi Karra. Miért?
– A váltásra ösztönzött, hogy számomra a kihívások a kémián belül csak szerényen jelentkeztek. Egyébként is úgy gondolom: elmúlt az a világ, hogy egy tudós egyetlen tudományterületen kiváló specialistaként dolgozzon. Multidiszciplinárissá vált a tudomány. Például az orvostudományban ma már alkalmazott „intelligens anyagok” előállítása nem csak a kémikus feladata, mert a felhasználás céljait más tudományterületek adják meg. Mára bebizonyosodott, hogy ott az igazi fejlődési lehetőség, ahol két-három tudományterület találkozik. A kémiát ugyanis jól kell tudnia a biológusnak, az orvosnak, a gyógyszerésznek és a fizikusnak is. Épphogy csak átkerültem az ÁOK-ra, máris 14 intézet jelentkezett be, hogy a nanomedicina programban részt kíván venni. Ezt a jelentékeny érdeklődést nem tapasztalhattam volna meg, ha változatlanul, szinte zárt rendszerben „művelném a kémiát”, s nem akartam volna kapcsolatba kerülni a gyógyszeriparral, az egészségiparral vagy a fényforrásiparral. Így derült ki, hogy azok a nanotechnológiai alkalmazások, amelyeket kifejlesztettem a kémián belül öt év alatt, azokat az orvostudományban – például az idegtudomány vagy a bőrgyógyászat területén – teljesen új dolgokra lehet használni. Ha nem léptem volna, valószínűleg sem nekem, sem az orvosprofesszornak nem jutott volna eszébe a nanotechnológiának olyan újszerű alkalmazása, amire most programokat dolgoztunk ki.
– A tudományra is igaz, hogy „egyedül nem megy”?
– Nézzük csak: az utóbbi években például a kémiai Nobel-díjat többnyire a biológia területén dolgozó tudósok nyerték. A fizikai Nobel-díjat 2010-ben egy nanoméretű szénlemez teljesen új tulajdonságainak leírásáért adták, amely akár felválthatja a szilíciumalapú elektronikát. De a nanotechnológia területén is az úgynevezett „bionano” kutatások nyernek elismerést. A világ olyan kutatócentrumaiban, mint például Szingapúr vagy Dél-Korea és Japán, azt látni, hogy különböző tudományterületek művelői dolgoznak együtt a laboratóriumokban. Szegeden, ahol nemzetközileg elismerten erős kutatóiskolák léteznek, ma még jórészt egymás mellett dolgoznak, és csak a nagyobb pályázatokban indítanak el multidiszciplináris témákat.
– 2011 a kémia nemzetközi éve. Mit jelent ez egy vegyész számára?
– Alaptudomány a kémia. Megkerülhetetlen tudomány például a környezetszennyezés vagy az energiaválság problémakörének megoldásában. Az anyagtudományban az új anyagok, az úgynevezett „kompozitok” felfedezését a kémia támogatja. A kémiára tehát nyugodtan alapozhatjuk a következő évtizedek fejlesztéseit.
– A kémia tudományának népszerűsítéséhez hogyan járul hozzá az egyetem, hogyan a SZAB?
– Az egyetem az oktatás színvonalának megőrzésével tehet a legtöbbet. A kémiával foglalkozó vegyészek, gyógyszerészek, orvosok, biológusok igazolhatják: az élet minden területén jelen van a kémia. Ezért az alapképzésben kiváló minőségű oktatást kell biztosítani. Ezt követően, a tudományos eredmény hasznosításakor az egész kutatóközösség célja új találmányok létrehozása, az innováció, amely nyilvánvalóvá teszi a tudomány gyakorlati hasznát. A SZAB feladata, hogy megmutassa: a tudós nem valamiféle elefántcsonttorony „lakója”, hanem a mindennapok, a régió hasznára váló tudásbázis. A tudás nem luxus foglalatosság, hanem előbb-utóbb lehet haszna is. Lehet, hogy azért, mert csak új ismeretekre teszünk szert, de előre vihetjük az úgynevezett „hozzáadott érték”-kel a saját fejlődésünket is a régiónkban. A szellemi tudásbázis itt kiemelkedően igényes, az ország egyik legjobb egyeteme Szegeden van.
– Innovációval kutatóként évek óta foglalkozik. Az innováció mit jelent a Szegedi Tudományegyetemen?
– A laboratóriumi fölfedezés, egy új jelenség rögzítése, újfajta anyag készítése, új eljárás vagy technológia kreálása: innováció. S ha látom, hogy haszna lehet, érdeklődik a közösség vagy az ipar, növeljük a méretet: 1 gramm helyett készítünk 1 kilogrammot, aztán 100 kilót, végül 1 tonnát. Persze a végeredmény nem egyszerű szorzással jön létre, hanem teljesen új technológiát kell kidolgozni, aminek sok buktatója is van. Figyelni kell az oktatásra: a kis problémák, a kis anyagkezelés legyen hallgatói feladat. Aztán jön a mérnöki tudomány és a technológia. Szakterületem olyan, hogy – rektorhelyettességem előtt is – a körülbelül 15 szabadalmammal tapasztaltnak számítottam az innováció terén. Most már 22 szabadalomnál járok a közel négyszáz publikáció mellett. A kutatás kibontakozási lehetősége az, ha elmegyünk az alkalmazás irányába. Erre ösztönöz az is, hogy a normatívából nem lehet megélni, a tanszéki költségvetés harmadát nekünk, a tanszéki oktatóknak is meg kell termelnünk – „innovatívan”. Nyugatról „begyűrűzött” és egyetemi feladattá vált az innováció, az innovációs lánc végére pedig terméket vagy szabadalmat várnak el. A Szegedi Tudományegyetemen belüli szemléletben fordulatot hozott, hogy az akkori rektor 2003-ban meghirdette az innovációt, és létrehozta az innovációért felelős szervezeteket. E terület felügyelete akkor az egyetem kutatási és innovációs rektorhelyetteseként hozzám tartozott. Az akkori egyetemi nagyprojektek intézményi felügyelete a tudományos rektorhelyettes feladata volt. Ezek voltak a regionális egyetemi (RET) tudásközpontok. Ezek közül is az első – számos szegedi iparvállalat közreműködésével – a Dél-alföldi Élet- és Anyagtudományi Kooperációs Kutatási Központ (DEAK), amelynek Buzás Norbert volt az igazgatója. A másodikat, a Dél-alföldi Neurológiai Tudásközpontot (DNT) az orvosegyetemmel, Telegdy Gyula és Penke Botond akadémikusokkal, az ÁOK, a GYTK és a TTIK összefogásával mint tudományos rektorhelyettes szerveztem. Miközben az egészet is át kellett látnom, egyes részprojektekben is dolgoztam – például Kemény Lajossal együtt bőrgyógyászati szövetbarát anyagokkal, a gyógyszerészeknél nanokapszulákkal, amelyeknek a szabadalmát már egy gyógyszerészeti cégnek eladták. Mindennek lényegét úgy fogalmaztuk meg, hogy a kutatásban nem csupán a tanszékek, hanem a karok közti falakat is le kell bontani. Ennek fölismerését segítették a pályázatok. Akik ebben részt vettek, tudták finanszírozni a kutatásaikat, akik nem, azok – egyéb pályázat híján – többnyire hiánnyal zárták az évet. Aztán SZAB-elnökké választásomkor egy időre megszűnt ugyan e funkció, ám most az új rektor visszaállította. Meggyőződésem nekem is, hogy az innovációnak külön figyelmet kell kapnia a szegedi kutatóegyetem vezetésében. Ugyanis olyan problémákat kell megoldani, mint amit a tudásközpontok munkája idején nem sikerült: például egyetemi inkubátorházat létrehozni.
– Mi lenne a jelentősége az inkubátorháznak?
– Ha a ma szétszórt 10–12 egyetemi „spin-off” cég egy olyan inkubátorházba kerülhetne, ahol támogatást kapna, akkor jobban bekapcsolódhatna a gazdasági vérkeringésbe. Ezen inkubátorházba be tudnánk mutatni, hogy a Szegedi Tudományegyetem nemzetközi szinten lévő kutatási eredményei hasznosak, hasznosíthatók. Hasonlóképpen indokolt, hogy az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpontjának is legyen külön inkubátorháza. Például a finnországi Turkuban négy inkubátorház működik, Szingapúrban meg egy Biopolis elnevezésű városrész – 20–30 emeletes épületekben foglalkozik az innovációval. (Az SZTE most kötött szerződést ezzel a szervezettel.) Itt található Délkelet-Ázsia legnagyobb tudásközpontja.
– Az elmélet és a gyakorlat közelítését szolgálja, hogy a SZAB megalapította az innovációs díjat?
– A SZAB az elmúlt néhány évben jelentősen megnövelte kapcsolatait a régió 3 megyéje, a gazdasági és iparkamara megyei szervezeteivel. Ezzel az itt dolgozó cégek és cégvezetők figyelmét kívánjuk fölhívni arra, hogy az itteni tudományos potenciált felhasználnák és alkalmaznák a régióban. Megalapítottuk a kamarák segítségével azt a díjat, amellyel a legjobb találmányokat, innovációs teljesítményeket elismerhetjük. Először 2010 novemberében, a Magyar Tudomány Ünnepén adtuk át. Ezzel is be tudtuk bizonyítani, hogy a tudósok jól forgatják az adófizetők pénzét, amit kutatásra fordíthatnak. Ebben a régióban a kis falvaktól a nagyobb városokig, a repülőgéptől a növénynemesítésig olyan tudományos kutatáson alapuló, piacképes eredmények születtek, amelyekre érdemes odafigyelni. Szeretnénk, ha híre menne: a tudósközösség kutatási eredményei hasznosítására is figyel. Azt is reméljük, hogy erre fölfigyelnek a befektetők, s ipar települ a régióba. Ennek érdekében megállapodtam a kamara megyei szervezeteivel, hogy a SZAB kiad egy olyan katasztert, amely ismerteti, hogy a SZAB munkabizottságai milyen tudományos eredményeket értek el. Így ezeket megismerhetik az iparral foglalkozók, s kialakulhat a kooperáció. Ez is kifejezi azt a meggyőződésemet, hogy ki kell lépnie az alapkutatásnak a laboratóriumok, az egyetem és a kutatóintézetek bezártságából a gyakorlat felé. Vagyis a tudósoknak – az igényes oktatás kihívása mellett – is szolgáltatniuk kell a környezetük számára, hogy alkalmazhatóvá tegyék az eredményeiket.
– Milyen ipar számára kínálkozik itt megfelelő terep?
– Kecskeméten ott a Daimler-Benz AG. Szegeden gyökeret verhetne a gyógyszeripartól kezdve az ahhoz kapcsolódó biotechnológiai és biokémiai iparon és az informatikán át az egészségipar. Erre alkalmas alapot kínál a Szegedi Tudományegyetem mint kutatóegyetem a legerősebb karaival. Sőt: kis csúcstechnológiai cégek is kiperdülhetnének az egyetemről. A szuperlézer ide telepítése óriási lehetőséget kínál, bár hatását még nem tudjuk teljes körűen felbecsülni. Miután felépül az ELI, megmozdítja a régiót. Biztos vagyok abban, hogy 2015 után teljesen új kutatási területek jelennek meg Szegeden, amelyek ide fogják vonzani az értelmes diákokat és a világ jeles kutatóit is.
Újszászi Ilona
További információ: Dékány Imre http://www.sci.u-szeged.hu/physchem/indexh.html című honlapján.