PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Kiváló Erasmus Koordinátor nívódíj 2007
Magyarország 1997 óta vesz részt az Európai Unió legnagyobb és joggal mondhatjuk, legsikeresebb, mobilitási programjában az Erasmus-ban. Az idei tanévben 49 magyar felsőoktatási intézmény mintegy 3000 hallgatója és több mint hatszáz oktatója vett részt Európa legnagyobb mobilitási programjában. A kezdetektől egészen napjainkig munkatársak százai dolgoztak hosszú éveken át a program sikerén. Minden érintettnek jelentős szerepe volt és van a program életében. Közülük kerülhetnek ki a nívódíj nyertesei, akik környezetük szerint kiemelkedően teljesítették a rájuk rótt feladatokat.
Az Erasmus sikerének záloga az egyetemek, karok és tanszékek Erasmus koordinátorainak munkájában rejlik, ezért az Erasmus koordinátorok munkájának elismerésének céljával az
Oktatási és Kulturális Minisztérium
meghirdeti a
Kiváló Erasmus Koordinátor nívódíj 2007
pályázatot.
Kik a jelöltek?
Olyan volt vagy jelenlegi Erasmus koordinátorok, akik a program beindításában -megvalósításában kiemelkedő szerepet játszottak vagy játszanak intézményi / kari vagy tanszéki szinten. Intézményükön belül és kívül is széleskörű elismertségnek örvendenek, munkájukat magas színvonalon, a pályázók és a partnerek megelégedésére végzik, példaként szolgálhatnak mások számára is.
Kik jelölhetnek?
Koordinátorok, munkatársak és kollégák intézményen belül és kívül. Hallgatók és oktatók, akik kapcsolatba kerültek a programmal és méltónak tartják jelöltjüket a díjra. Egy ember több jelöltet is megnevezhet, külön-külön jelölő lapok kitöltésével.
Miként lehet jelölni?
A mellékelt jelölő lap kitöltésével és visszaküldésével a Tempus Közalapítvány részére (1438 Budapest 70 Pf. 508; Fax: 06 1 239 1329; E-mail: szabolcs.bokodi@tpf.hu), melyben alátámasztják a jelölt koordinátor alkalmasságát a díjra. A nívódíj oklevél és pénzjutalommal jár.
A jelölés határideje: 2007. október 25.
A beérkező javaslatok alapján a Kiváló Erasmus Koordinátor nívódíjra jelöltekre a Tempus Közalapítvány tesz javaslatot az Oktatási és Kulturális Minisztérium Nemzetközi Helyettes Államtitkárság szakállamtitkára részére, aki 2007 novemberében a nívódíjakat átadja.
|