Szabó Norbert: Online kottaforrások

A digitális eszközök, számítógépek megjelenése és elterjedése a zenei piacon már az 1980-as évek elején elkezdődött. Elkészültek az első zeneoktató-, kottázó- és zeneszerkesztő programok. Egyre bővült az elektromos hangszerek választéka és tudása is. Megszületett az igény, hogy ezek az eszközök kompatibilisek legyenek egymással, amely új szabványok létrejöttét tették lehetővé (pl. MIDI, később MusicXML). A piac bővülését a gyártók mellett a „felhasználók”, azaz a zenészek igényei is gyorsították. Az új technikai megoldások új lehetőségeket teremtettek a zeneszerzők, zenészek és kiadók számára, de új kihívások is jelentkeztek, hiszen a digitalizáció számos határt kitágított néha átszakított. A digitális eszközök képességei és ára hamar lehetővé tette azt, hogy már otthoni körülmények között is  olyan zenei produktumok – kotta, hanganyag – elkészítése vált lehetővé, amit addig csak cégek, gyárak tudtak létrehozni.

Előadásom szempontjából most azonban csak egy területre szeretném a figyelmet irányítani, ez pedig a digitális kotta. Ennek definícióját, tulajdonságait fogjuk áttekinteni és olyan weboldalakat, applikációkat és eszközöket szeretnék bemutatni, ami a XXI. századi trendeket követik a kottakiadás, terjesztés és megosztás területén.

A digitalizáció számos pozitív hatása mellett, a legnagyobb károkat a szerzői jogi területen végezte. Világszinten ezen a területen is nagyon sok változás történt, amelyekre szintén szeretnék a téma kapcsán rávilágítani, mindezt a zeneoktatás aspektusából.